elnökhelyettes
Kovács Attilának hívnak, 1983-ban születtem. Ipari elektronikai technikusként végeztem 2003-ban a Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskolában Szolnokon. Kisterenyén élek feleségemmel, kislányommal és kisfiammal.
2004 óta dolgozom a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. munkatársaként. Kezdetben minőségbiztosítás majd hibaelemző labortechnikus szakterületen végeztem a munkám, 8 illetve 12 órás, több műszakos munkarendben. Tagja vagyok a hatvani Bosch Munkavédelmi Képviseletének és Üzemi Tanácsának.
A szakszervezeti mozgalommal közel 10 éve ismerkedtem meg a hatvani Bosch-nál jelen lévő HADFSz tagjaként, bizalmijaként. A szervezet átalakulását követően lettem az ÉTMOSz tagja, majd kinevezett Alapszervezeti vezetője 2018-tól. 2019 áprilisától főállásban intézem és segítem a szervezet ügyeit.
Az ÉTMOSz 2019-ben megtartott kongresszusán a szervezet elnökhelyettesének választott a küldöttgyűlés.
Meggyőződésem, hogy a jövő Munkavállalói csak akkor lehetnek sikeresek és hatékonyak a munka világában, ha megfelelő érdekvédelmi és érdekérvényesítő ismeretekkel rendelkeznek. A kollektív jogok gyakorlásához elengedhetetlen a Munkavállalók lokális és globális tömörülése, hiszen csak összefogással tudunk egyenrangú felekként rendezett munkaügyi kapcsolatot teremteni, fenntartani. Véleményem szerint ez a rendezett kapcsolat teszi sikeressé a vállalatot, a Munkavállalót egyaránt. Hosszú távú célom a jövő nemzedékével megismertetni a szakszervezeti mozgalom jelentőségét, feladatát.
E-mail: kovacsattila@etmosz.hu
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.